Tisza bemutatóház - Tivadar Község Honlapja





Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Tisza bemutatóház

Településünk > Látnivalók


Tivadar község 8 településsel és az Sz-Sz-B Természetvédelmi Alapítvánnyal konzorciumot alkotva, mint gesztor valósította meg a „Természeti értékekre alapozott turisztikai fejlesztések a Szatmár-Beregi Natúrpark területén”című pályázatot. Ennek keretében készült el többek között Kisarban a Szatmár-Beregi Natúrpark látogatóközpontja, illetve a tivadari Tisza bemutató ház. Utóbbi épülete korábban művelődési házként működött, azonban teljesen felújították és jelentősen (122 m˛ -ről 213 m˛ -re) bővítették. A Tisza bemutató házba belépve először egy helytörténeti fotókiállítás fogadja a látogatót. Itt Tivadar település elmúlt néhány évtizedébe nyerünk bepillantást. Beljebb haladva 2 kiállító tér várja a látogatókat, melyekben a Tisza élővilága kerül bemutatásra diorámák, fotók és filmek segítségével. Az élősarkokban megtekinthetjük a gyurgyalag és a partifecske, mint a Tisza két legjellemzőbb madarának élőhelyét. Beleshetünk a partifecske partfalakba ásott fészkébe is. Természetesen részletesen bemutatásra került a tiszavirág és különleges életciklusa is. A Felső-Tiszára jellemző halfajokat egy másik tárló mutatja be, visszaemlékezve a tiszai cianid katasztrófára. Szatmár-Bereg madárvilágával audiovizuális (képek és hangok) eszközök segítségével ismerkedhet meg a látogató. Néhány, a folyó medréből előkerült ősmaradvány is a kiállítás érdekességeinek része.

 
Érdeklődni: munkanapokon 8-16 óráig
 
                   hétvégén ill. ünnepnapokon, előre egyeztetett időpontban.
 
 
Gacsályiné Sós Edina  06 70 6124730
Tivadars Község Önkormányzata

Elérhetőségeink:
           Cím: 4921 Tivadar ,  Petőfi u. 24.
            Tel: (45) 702-261, (20) 325-7537  
            Fax: (45) 702-375
            Email:
           
tivadar@szamospart.hu

Adatvédelmi felelős: Intellego Extra Kft. (4900 Fehérgyarmat, Gábor Áron utca 3.)
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz